konzervatívanarchista.

morzsák és desszertek rajcsányi gellért asztalán.
Jan 25
Permalink
mandiner:

Tüntetéselemzési Segédlet
 A hétvégi tüntetések visszhangjának legnagyobb tanulsága az, hogy honfitársaink továbbra sem tudják elviselni ezeknek az ostoba faszoknak a megmozdulásait. (Hogy kik azok az ezek az ostoba faszok, az politikai meggyőződéstől függően változik.) Ez nyilván mindig is így volt, mindig is így lesz, ezért arra jutottunk, hogy az ehhez szükséges szellemi terhek egy jelentős részét levesszük kedves kommentelőink, valamint a magyar publicisztikai és blogoszféra válláról. Kis táblázatunkban összefoglaltuk, hogy kinek miként javasolt értékelnie az egyes tüntetéseket, ebből a CTRC+C-CTRL+V betűkombinációval minimális munkával legyártható a jövőbeli tüntetések mértékadó elemzése.

“ Annak, aki lerománozza az erdélyi magyarokat, azt javasoljuk, hogy nézeteit egy gyergyószentmiklósi kocsmában is hangoztassa, lehetőleg teli torokból. Annak pedig, aki az elmúlt húsz év bármelyik kormánypárti tüntetését az 1957-es május 1-jéhez hasonlítja – legyen szó a Magyar Demokratikus Chartáról, a Békemenetről vagy akármiről –, azt kívánjuk, hogy Biszku Béla vegye kezelésbe, úgy, ahogy csak ő tudja.”
:DDD

Comments (View)

blog comments powered by Disqus