konzervatívanarchista.

morzsák és desszertek rajcsányi gellért asztalán.
Jan 29
Permalink
tallianmiklos:

A kormány korporatív* logikájába egyébként tökéletesen illeszkedő kötelező kamarai tagság olyan kis mellékes apróság, ami ellen már az örök matolcsysta Michnai Attila is ki mer kelni.
*Korporatív alatt nem azt értem, hogy a nagy cégek meg minden, hanem azt, amit tényleg jelent, hogy az érdekek képviselete nem egyénileg és önkéntesen szerveződve, hanem definiált (és központilag kijelölt) csoportokban történik, vagyis a közhatalmi döntések nagy része a kijelölt csoportok (munkások, parasztok, zöldek, rockerek, stb.) közti ún. egyeztetéssel születik. Úgy, ahogy azt a Fidesz, az LMP és egyéb progresszívek nagyon szeretnék. Én meg nem.

Nekem se tetszik ez a modell, de azért szólok, hogy Ausztria hatvan éve így működik, kötelező kamarai tagságokkal és nyíltan vállalt kétpárti befolyással a korporatív rendszerre. És azt azért nem mondanám, hogy pocsékul teljesítenének a világgazdasági versenyben.

Comments (View)

blog comments powered by Disqus